Minden új tagnak jó fórumozást kívánunk!

Feldolgozás

Több
6 éve 9 hónapja #11439 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Nagyon jó dolog lehet a családot bevonni. Csodállak is érte benneteket. A pszichológusom is mondta már többször, hogy talán el kéne gondolkozzak azon, hogy bevonjam a családom. Minden csodálatom a tietek de én nem értem erre miért van szükség. A magam részéről nem értem, és nem érzem szükségesnek. A férjem bevontam , de nekem ennyi elég.
Az unokatesómékkal amúgy sem tartjuk a kapcsolatot, ezen semmi nem fog változtatni. Az apám már rég halott. Anyámnak már olyan gyermeteg a gondolkodása, hogy nem tenném ki maga ilyen veszélyforrásnak, hogy újra szégyenbe hozzon. Aztán meg ha nem hiszi el, a végén még azt fogom hinni én is, hogy csak képzelegtem, és félre értettem valamit.
A gyerekeim előtt meg szégyellem , és fogalmam sincs, hogyan avathatnám be őket úgy, hogy ne érje őket traumaként, és félek, hogy utána hogy fognak az anyjukra nézni.
Szóval csupa csupa negatív érzés, és feszültség támad bennem ettől az ötlettől.
Elgondolkodtam rajta, de részemről ezt én kihagynám.
De nektek puszi és ölelés :taps: :kiss:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 9 hónapja #11440 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Nem tudom, hogy bírtátok ezt megtenni, és Mara te is, hogy tudtad a gyerekeidet beavatni.
Egyedül az érdekelne, hogy a húgomat is érte e bántás az apám részéről. De nem bírok erről beszélni, nem megy. A családdal nem. ez érdekes azért az újságcikk, a riport, vagy a tv műsor lehetősége mellett.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 9 hónapja - 6 éve 9 hónapja #11441 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: Feldolgozás

Ági40 írta: Nem tudom, hogy bírtátok ezt megtenni, és Mara te is, hogy tudtad a gyerekeidet beavatni.
Egyedül az érdekelne, hogy a húgomat is érte e bántás az apám részéről. De nem bírok erről beszélni, nem megy. A családdal nem. ez érdekes azért az újságcikk, a riport, vagy a tv műsor lehetősége mellett.

Eljön annak is az ideje, hidd el. Mennyire közeli a kapcsolatod a húgoddal?
Nagyon nehéz lehet úgy előszedni a témát, hogy lehet, hogy ő is bántalmazott. Ugyanakkor ha igaz, akkor neki is szüksége van rá, hogy beszéljetek. Már az is elég, ha esetleg tudja, hogy veled apád mit művelt. Ezek a családi titkok szétmarják az embert...

Én sem gondoltam, hogy egyszer a gyerekeimnek elmondom. Úgy éreztem, nem terhelhetem őket vele. De aztán rájöttem, a nem mondással is terhelem őket, mert ott van ez a levegőben. Nem tudom szavakba ölteni, mennyire felszabadító volt, mikor elmondtam. Nem terveztem, így alakult. Persze nem véletlenül alakult így, szerintem sejtette a nagylányom. Már sokszor meséltem itt el, hogy volt: elolvasta a Különc srác feljegyzéseit, a könyv utolsó lapjain derül ki, hogy a fiúval ez történt. Kérdezte, szerintem befolyásolhatta-e ez a történés a fiút hosszú évek múltán. Mondtam, igen. Kérdezte, honnan tudom...
És annyira jó, hogy nem kell ezt titkolnom előtte. Sosem beszélünk róla, de mégis jó érzés, hogy nem egy szégyenfoltként kell ezt már megélnem. Ezért fontos beszélni róla.
Utolsó szerkesztés: 6 éve 9 hónapja Anoni Mara által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 9 hónapja #11442 Írta: Akác
Akác válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Nemrég' elmondtam az öcsémnek. Sokáig bizonytalan voltam, hogy elmondjam-e, mert mi van, ha beazonosítja az elkövetőket... Aztán úgy alakult, hogy elmondtam. Ő hihetetlenül normálisan reagált. Én meg annyira megkönnyebbültem! Amikor a barátaimnak mondtam el, akiknek akartam, utána nem éreztem, hogy most jobb lenne. De amikor az öcsémnek, akkor egyszerűen felszabadultam. Nem is sejtettem, hogy ennyire nyomaszt az, hogy neki nem mondtam el. erre csak akkor döbbentem rá, amikor megszabadultam ettől a tehertől.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 9 hónapja #11443 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Akác, ez is nagyon szép, jó érzés lehet ez a fajta felszabadulás. Nekem a húgom külföldön él, ez megnehezíti a dolgot. Ha nem így lenne, már lehet én is beszéltem volna vele.
Mara, ahogy írod, hogy ha ő is érintett, lehet segíthetnék neki.
Nem tudom, de egyrészt bűntudatom támad, hogy megint nem beszélek, másrészt, nem is merek, amit a távolság csak megnehezít. Mondjuk az unokatesómat említettem neki egyszer. De az apámat nem
Ez még túl túl rossz

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • karácsony
  • Látogató
  • Látogató
6 éve 9 hónapja #11444 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Ági én is bevontam a barátaimat, hogy megértsenek, meg hogy ne legyen köztünk fura mintha titkolna vmit érzés/em. A család nekem bonyolultabb. Persze szerintem az sem mindegy h a gyereket, férjet, anyát, testvért szeretnénk beavatni a legnyomasztóbb érzéseinkbe. Tök mások a reakciók. Én elmondtam tesómnak, de aggódtam miatta. Viszont azt sem akartam, hogy az akkori lelkiállapotomban ő továbbra is engem bsztasson azzal, h miért nem találkozom soha apámmal és legalább a telefont felvehetném neki. Nagyon jól esett akkor tőle, hogy hitt nekem, hogy elküldte a francba apánkat és hogy nem dőlt neki, mert elkezdett rólam hazudozni, hogy én nem mondok igazaz! Egyébként sima esetben nem tudom, hogy beavattam volna, mert kímélni akartam volna őt is és magamat is ettől....de szerintem ezt csak egy bizonyos pontig lehet titkolni. Ha aggódsz miatta akkor lehet h jobb elmondani, vagy rákérdezni. Nem tudom...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 9 hónapja #11448 Írta: Ági40
Ági40 válaszolt a következő témában: Feldolgozás
Nekem a család teljesen szét van, semmi kapcsolat, a húgom meg Németországban. Apám halott, anyám meg csak úgy van. Így azért nem nehéz titkolózni.
:zipp:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.673 másodperc