Kislány koromban kezdődött egy költözéssel. Egy kisebb faluba költöztünk még 5 éves korom körül. Az egyetlen támpont időben ez a költöztetés, mert a húgom még kisbaba volt.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el ezután ameddig normális volt az életem. Csak felnőttként emlékeztem vissza a történtekre, előtte valahogy elfelejtettem. Mindenre a mai napig sem emlékszem, néha örülök, hogy elfelejtettem, néha pedig emlékezni akarok. Tudni, hogy mikor kezdődött.

A szomszédokkal anyám jó kapcsolatot kezdett ápolni, egy idősebb férfi és egy nő. A nővel barátnők lettek, napi szinten ment hozzá, sokszor mentem én is. Később a szüleim válása miatt egy időre hozzájuk is költöztünk.

Tévét kellett néznem a férjével minden egyes nap. Az anyám kérte minden nap, hogy menjek tvt nézni. Persze a tv ment, de eszébe se jutott nézni. Emlékszem, hogy rettentően fájt még a sokadik alkalommal is. Akkor féltem, hogy mi lesz, ha benyitnak, de ma már sejtem, hogy ez szándékosan nem történt meg. Talán ez lehetett a lakhatásunk feltétele.

Már gyerekként is mindig rossz hangulatom volt, rengetegszer rettegtem egy nem várt terhességtől és még az öngyilkosságra is gondoltam. Több búcsúlevelet is megírtam, de tettlegességig csak egyszer jutottam el, tizenévesen egyszer minden egyes gyógyszert beszedtem, ami a kezembe került, kihánytam az egészet. Akkor úgy éreztem, hogy még ennyire sem vagyok képes.